Ismerje meg csapatunkat

Gál Gábor

Főszervező

Az IGAZI KÖZÖSSÉGI ÉLMÉNY, a mindennapok monoton zakatolásából kizökkentő, színes-lármás forgatagában is harmóniát árasztó csoda, ahogy a zöldellő réten a semmiből kinövő sátrak benépesülnek, és gyerekek-fiatalok szeretetteljes légkörben, együtt játszva énekelve imádkozva tapasztalhatják meg az összetartozás erejét, az emberi kapcsolatok értékét, ezáltal Isten gondoskodó szeretetét. Ez az a “csoda”, amelyért immár több mint 20 éve minden nyáron visszatérek az újudvari hegyre, és az atyák, csoportvezetők, segítők lelkes csapatával törekszem arra, hogy évről évre mind több gyermek részesülhessen az együtt töltött napok lelket építő örömében

Kálóczi Anita

Főszervező

Táborozóként kezdtem, mint sokan mások, így saját tapasztalataimat felhasználva készülők minden táborra. Szeretném az általam megélt szuper tábori napokat újra és újra elhozni a hozzánk érkező táborozók számára. Számomra az újudvari tábor a nyár középpontja, ahol a gyerekekkel egy kicsit újra gyerekké válok és együtt éljük át a feledhetetlen pillanatokat.

Nagy Bianka

Csoportvezető

Számomra az újudvari tábor jelenti a nyaraim fénypontját. Nem kis feladattal jár, de a fiatalok mosolya minden fáradalmat megér. Hatalmas élményt és lelki feltöltődést nyújt minden évben a tábor megszervezése, mind pedig annak lebonyolítása. Ez a tábor az a hely, ahol nem csak adhatok a gyermekeknek, hanem rengeteget kaphatok is. Egy-egy ilyen tábor rengeteg megerősítést, támogatást és tapasztalatot ad a tanítói hivatásom felé, amiért sok köszönettel tartozom. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy részese és tagja lehetek a Szent Rita Katolikus Ifjúsági tábornak és az azt szervező szuper csapatnak, közösségnek. Rengeteg varázslatos élménnyel és csodálatos baráttal lennék kevesebb, ha nem tartozhatnék ide, közétek.”

Tóthné Bogdán Zsu

Csoportvezető

Az első táborokban még táborozóként, majd néhány év múlva már csoportvezetőként vettem részt. Ma már első sorban segítőként, szervezőként tevékenykedem a táborban.
Programok tervezésével (kvíz, fejtörők, kézműves foglalkozás, íjászat, lövészet), szükség esetén előadók felkeresésével, és konyhai kisegítő munkával foglalkozom. Ételallergiásként én fogom össze és figyelek a hasonló problémákkal érkező gyermekek, fiatalok megfelelő ellátására. Miért járok vissza minden évben a táborba? A gyerekek és a hely azok a dolgok akikért és amiért visszajárok, és érdemes visszajárni évről-évre.

Tóth Róbert

Csoportvezető

A tábort 2008-ban ismertem meg feleségem révén, azóta minden évben részese vagyok.
Amivel foglalkozom:
Programok tervezése, előkészítése, lebonyolítása (kvíz, fejtörők, éjszakai túra), háttér munkák végzése (névjegykártya készítés, eszközbeszerzés).
A tábor ideje alatt segítőként, konyhai kisegítőként és „karbantartóként” tevékenykedem.

Amiért visszajárok minden évben:
A hely kisugárzása, a gyerekek valamint a tábor vezetőinek és csoportvezetőinek családias hangulata miatt.

„The show must go on” (Queen)

Péter bácsi

Csoportvezető

“A világ minden sarkában, a fénynek kell kigyúlni.” Dombos Zala, hívó szava, közel negyed százada
fogadja, várja kis fényhordozóit, hogy lelkületükben, hitükben erősödve vigyék a lángot Somogyba, és szerte az országba. Ezt a szép feladatot, eszmét követve, évtizedek óta szolgálom a Szent Rita tábor fiataljait.”

toth gabor

Tóth Gábor

Csoportvezető

Én vagyok a “kis torony”. Ha eljöttök a táborba akkor tudni fogjátok, hogy miért. 😉
11 éve vagyok segítő illetve csoportvezető a táborban. Igyekszem segíteni a többiek munkáját, hogy nagyon jó legyen a tábor és minél több élménnyel tudjatok haza menni onnét.

Tóth Szabolcs

Csoportvezető

Én nagyon szeretem a dinnyét és a táborban nagyon finom a dinnye, ezért ha te is szereted a dinnyét, akkor itt a helyed. Már 10 éve veszek részt a tábor életében, először mint táboros, 3 éve pedig mint csoportvezető. Amiben csak tudok próbálok segíteni és részt venni a programokban, hogy minél jobb hangulat alakuljon ki az egész táborozás alatt.

Bunczom Eszter

Csoportvezető

2004-ben jártam először ebben a táborban táborozóként, azonnal beleszerettem. Azt követően igyekeztem minden évben ott lenni és találkozni a régi és új barátokkal. 2012 óta már csoportvezetőként és zenei vezetőként veszek részt a tábor életében, és igyekszem segíteni abban, hogy a gyerekek minél több élménnyel térhessenek haza.

Kovács Marcsi

Csoportvezető

Egy oviban dolgozom jelenleg,de hittan tanárként szeretnék majd a jövőben dolgozni.
Tábort azért szeretem mert mindig új emberek jönnek és ezáltal új embereket ismerhetek meg. Életre szóló barátságok születnek itt.

Lehoczkyné Idei Viola

Csoportvezető

Győrben élek, férjezett, egy 17 hónapos kislány édesanyja vagyok. Egészségügyi iskolát majd szociális munkát végeztem a főiskolán. 22 éve dolgozom betegekkel. Jelenleg gyeden vagyok . 10 éve járok Újudvarra egészségügyisként és csoportvezetőként. A segítés a hivatásom és a hobbim. Versenyszerűen táncolok férjemmel,jelenleg senior C osztályban.

csikar julcsi

Csikár Julcsi

Csoportvezető

Egy győri egèszségügyi iskolában vagyok végzős szociàlis gondozó és ápoló szakon. Második éve vagyok csoportvezető a táborban

Németh Zsófia

Csoportvezető

“Újoncként” érkeztem ide, de úgy távoztam, mintha minden társamat 1000 éve ismerném. Rengeteg mosoly, szeretet és élmény kapcsolódik ehhez a táborhoz. Tanár néni szeretnék lenni, ehhez a hivatáshoz pedig rengeteg tapasztalatot kaptam a gyerekektől és remélem, hogy én is adhattam nekik valamit. Rengeteg játék, program és meglepetés vár az Újudvari Táborban. Ha szeretnél te is minél több szuper dolgot átélni, itt a helyed!